Válasszon nyelvet :

Vyberte jazyk :

.

Magyar nyelven    Slovensky jazyk

.

 


2 0 1 5.  J Ú N I U S


  

Dubnica nad Váhomból, Vác testvárvárosából kerékpáros csoport érkezett, hogy megismerkedjenek városunk és a Dunakanyar nevezetességeivel.  A vendégeket Fördős Attila polgármester és  dr. Alt Gyula, a Váci Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a Városházán fogadta.  A két település testvérvárosi kapcsolata értékes és vonzó tartalmat kínál mindkét partner számára.
Különleges viszony ez, hiszen a szlovákság és a magyarság életében közös a történelem, a szomszédi viszony.  Polgármester úr méltatta a város kulturális és turisztikai értékeit, melyek közül több kiállítóhely európai szinten is kiemelkedő. A dubnicai vendégek részéről érkezett olyan javaslat, hogy testvérvárosok részvételévek szervezzenek ún. „testvérvárosi tornákat”. A vendégek elmondták, hogy ők is szívesen fogadnak civil delegációkat, hogy az „átlagemberek” is jobban megismerják egymást.
- Közös a történelmi múltunk, közös a jelenünk, és reményeink szerint a jövőnk is – fogalmazták meg a találkozó résztvevői, akik ennek sikerét cselekvő aktivitással is készek elősegíteni.